Szófia alapítványok 
Asztroszófia
Az asztroszófia kiindulópontja Szófia fizikai dimenziója, csillagokat és bolygókat tartalmazó „fizikai ruhája”. Míg az asztrogeográfia ebben a fizikai dimenzióban elsősorban a csillagvilág és a Föld közötti összefüggésekből kiindulva vizsgálja a természeti világban, az emberi sorsban és a nemzetek sorsában létrejövő jelenségeket és jellemzőket, a geomancia a csillag- és bolygótestek tágabb világán belül kifejezetten a Földanyára és a vele kapcsolatos elemi világ lényeire fókuszál, mikor az emberiség sorsát vizsgálva az embert Földi környezetében elhelyezi és a Természetet gyógyítja.
Az emberiség összeházasodott Gaiaval, a Föld lelkével. Bele vagyunk ágyazódva az ő megnyilvánult életáramába. Bizonyos értelemben ugyanazt az ágyat osztjuk meg vele. De nem vagyunk tudatában ennek a szent kapcsolatnak, nem méltányoljuk ezt a bensőséges kapcsolatot, nem fejezzük ki szeretetünket felé, nem kultiváljuk azt. Vajon nem ez az oka a sok természeti katasztrófának és időjárás-változásnak, melyet Föld-változásoknak nevezünk, és a kapcsolódó politikai, gazdasági és szociális felfordulásoknak és válságoknak, melyekkel nap mint nap szembenézünk?
Az a geomantikus tudás, mely segíthetne nekünk megérteni, hogy az ember teste milyen bensőséges módon áll kapcsolatban a Föld testével, kultúránkból majdnem teljesen kiveszett. Azonban lépésről lépésre visszaszerezhetjük a tapasztalatot az életerő-rendszerekről, melyek nem csak az emberi testet, de a Föld tájképeinek organizmusát is áthatják. Sőt, egyre inkább rájövünk, hogy a természet intelligenciája egy és ugyanaz az intelligencia, ami lehetővé teszi az ember számára a gondolkodást, az érzelmek kifejezését, és az alkotást a testet öltött világ feltételei között. Még ettől is fontosabb az a közös sors, melyet mi Gaia-val megosztunk, adottnak tekintve azt a realitást, hogy Gaia és a mi evolúciónk összefonódik. Megérthetjük, hogy Gaia meg tud (és meg fog) változni, és fejlődni fog, ugyanabban a szabadságban, mint ami az embernek is megadatott, mint társteremtőnek a bolygón. Nem várhatjuk azt, hogy az emberek ugyanazok a szellemi lények maradnak, miután megkapták a Földre való inkarnálódás ajándékát és megtapasztalták magukat mint élőlényeket az anyag (mater) talajában.
A geomancia egy ősi szó, mely a Föld és tájképarculata láthatatlan és látható dimenzióinak ismeretét jelenti. Annak a modern geográfiának az alapvető kiegészítője, ami kizárólag a valóság egy síkjára, a létezés materiális szintjére fókuszál. A geomantikus tudás nagyon sajátos módon egészíti ki a geográfia materiális nézőpontját, ezért a geomanciát „szent geográfiának” is hívják. A „szent” alatt azt lehet érteni, hogy a geomancia feladata korunkban nem csupán az, hogy elősegítse a közérdeklődést a helyek és tájegységek éteri, érzelmi és szellemi szintjei felé, hanem hogy támogassa a Föld, a Kozmosz, és minden látható vagy láthatatlan lény felé irányuló egyre mélyebb, egyre élőbb és egyre felelősségteljesebb kapcsolatot. A geomancia egy olyan ősi tudás, mely a természettel és azzal a képességgel kapcsolatos, hogy az ember hogyan tud együttműködni a tér dimenzióinak láthatatlan lényeivel. Egy holisztikus közelítés a Föld, a természet, a tájegységek/tájarculat felé. Holisztikus ökológia. Ez egy olyan ismeret, ami majdnem teljesen eltűnt az európai hagyományból és kultúrából, és mostanában kezd újra felbukkanni holisztikus művészet formájában a természettel való együttműködés eredményeképpen.
A geomancia utolsó nyomait a középkorban találjuk meg, amikor ez a tudás támogatta azokat a döntéseket, hogy hol alapítsanak egy várost, hova építsenek egy templomot vagy más építményt. Az ókorban és a középkorban léteztek ilyen ismeretekkel élő hozzáértők, ami egyértelmű a korabeli lenyűgöző szent építmények láttán: piramisok, templomok és katedrálisok… Akkor még így álltak a dolgok: A természetben lévő egyensúly elsődleges fontosságú volt, és a Földet élő Lénynek tartották. Őseink vele szoros kapcsolatban éltek, harmóniában az ő természetével és az ő esszenciájával. Ismerték a Földet, tudták, hogy miként olvassák a szeleit, a holdat…Őt, Gaia-t elismerték és tisztelték. Amint ma a természet megzavart egyensúlyáról bizonyságot kapunk, a geomancia művészete egy lehetséges útként lép elénk. Ez egy olyan ismeret, mely lehetővé teszi számunkra az egyensúly helyreállítását, lépésről lépésre, a körülöttünk lévő térben, otthonunkban, munkahelyünkön, építmények területén, az erdőkben, hegyekben vagy parkjainkban, azáltal, hogy kapcsolatot teremtünk a Föld autentikus erőinek áramával. Így, a terek vitális életerővel való táplálást kapnak. Egy ilyen kapcsolatban a terek is támogatni tudják az ember életét és földi megalapozottságát.
A geomanciát egyedülálló módon képviseli, kutatja és tanítja korunkban Marko Pogačnik szlovén szobrászművész. Számos könyvet írt művészeti alkotásai, kutatómunkái, világszerte tartott szemináriumai mellett, melyek egy része magyar nyelven is kapható. Weboldala, melynek néhány eleme a fenti összefoglalóban is megtalálható: markopogacnik.com
A következő idézet Rudolf Steinertől származik (A beavatott tudata, Torquay, 1924 aug. 14.): „Képzeljék el, igen tisztelt jelenlévők - és ez nem költői kép, amit Önök elé állítok, hanem valóság, - képzeljék el a chartresi iskolát, ahol a csodálatos katedrális még ma is áll, amint Alanus ab Insulis ott tanít és a természetről valahogy ilyesféleképpen beszél tanítványaihoz: a természet olyan lény, melyet mi már nem tudunk megragadni, mely elrejtőzik előlünk, ha közelíteni akarunk hozzá. Az emberiség más erőket fejlesztett ki, olyanokat, amelyek máshová vezettek, de amelyek nem voltak többé képesek a természetet úgy megragadni, ahogyan azt a régi korokban a megismerő ember tette. Mert a természet egy mindenütt ható hatalmas nagy szellemi lény volt, mely ott működött, ahol a kövek a hegyekben képződtek, ahol a növények a földből kinőttek, ahol a csillagok az égen ragyogtak. Mindenütt ez a mérhetetlenül nagy lény működött, aki egy csodás nő alakjában jelent meg. Így látták a régiek Az ő közléseik alapján még el tudjuk képzelni, hogy mi volt a természet, ez a mindenütt jelenlévő hatás, mely ott élt és működött az egész mindenségben, minden hő- és fényjelenségben, minden szín- és életmegnyilvánulásban. De előlünk elillan, ha közelíteni akarunk hozzá. Mert Natura istennő mindenben ott él és működik, egy istennő, egy isteni-szellemi lény, de akiről tudták, hogy lényiségét csak akkor tudják megismerni, ha képesek őt szellemi látással szemlélni.”
Marko Pogačnik lithopunktúra-projektjeivel kapcsolatos képek:
